Témánk

Párkapcsolati problemák

Párkapcsolati problemák

parkapcsolati problemak

Párkapcsolati problémák  – avagy hogyan tudjuk felismerni és elfogadni a különbözőségeinket

 

Egy korábbi bejegyzésben szó esett Gary Chapman által megnevezett szeretetnyelvekről: testi érintés, minőségi idő, szívességek, ajándékozás, elismerő szavak és kiderült az is, hogy a szeretetnyelveink nem feltétlenül azonosak, bár kerülhetünk olyan szerencsés helyzetbe, hogy egy hozzánk közel álló személy velünk azonos szeretetnyelvet részesít előnyben. A tanulás és fejlődés útja viszont éppen az, amikor nem azonos módon fejezzük ki a szeretetünket és megtanuljuk felismerni és elfogadni a különbözőségeinket. Ha ezt elmulasztjuk felismerni, akkor kapcsolatok, barátságok, szülő-gyerek viszonyok és házasságok futhatnak zátonyra. Hogyan tudjuk tehát megelőzni a párkapcsolati problémák kialakulását a szeretetnyelvek és a másik szükségleteinek megértése által?

 

Ha valaki számára a minőségi idő a legerősebb szeretetnyelv, akkor a rá szánt idő milyenségéből fogja tudni értelmezni, hogy mennyire szeretjük őt.  Hiába halmozzuk el ajándékokkal, vagy érintjük meg gyakran, ha nem vagyunk hajlandóak leülni vele beszélgetni, nem fogja érezni a törődésünket. A többi gesztus “szinten tartja” majd a kapcsolatot, hiszen mindannyian mindegyik szeretet nyelvet ismerjük, mégis megmarad a hiány érzete.

 

Ha valaki elsősorban a testi érintésen keresztül érzi azt, hogy szeretve van, akkor számára az érintés megvonása olyan élmény lesz paradox módon, mintha bántalmaznánk őt, pedig hozzá sem értünk.

A szeretet nyelveket néha fegyverként is használjuk, hátha általa sikerül kicsikarnunk a másikból azt, amire szükségünk lenne. Ha az előbb említett két szeretet nyelvet összekapcsoljuk, akkor például kialakulhat az a dinamika, amelyikben feltételhez kötöm az érintésemet, ha tudom, hogy ez a másik számára fontos lenne: Ameddig nem vagy hajlandó itt lenni és időt tölteni velem, nem simítalak, nem ölellek, nem érintelek. Ugyanez játszódik le viszont a másik oldalon is: Ameddig nem vagy hajlandó testileg is érintkezni velem, nem töltök veled időt, hiszen nem is szeretsz. Ezekben a játszmákban teljesen meddő keresni azt, hogy ki kezdte az egészet, ugyanis nincs kezdeményező fél. Azért kerülünk össze, mert összepasszolnak a mintáink, mint a puzzle darabkák.

 

A várakozás a másikra, hogy majd akkor enyhülök, ha te teszel felém egy lépést gyakran nem hozza meg a gyümölcsét, és tovább rontja a helyzetet, ugyanis ebben az esetben arra várakozunk és azt akarjuk, hogy a másik változzon. A boldogtalanságra rendezkedünk be minden egyes alkalommal, amikor olyan tényezőktől tesszük függővé a jólétünket, amelyekre nincs ráhatásunk. Márpedig egy másik ember személyisége, viselkedése, sorsa, vagy érzelmei pont ezek közé tartoznak.  Csak saját magunkon tudunk változtatni, és már ez önmagában óriási feladat.

 

Mi a helyzet abban az esetben, ha a szeretet nyelveink nagyon eltérőek egymástól? Ha úgy érezzük, hogy meg kell feszülnünk azért, hogy a másiknak jó legyen? Ha valami olyasmit kell tennünk, ami nekünk egyáltalán nem komfortos? Érdemes mindig odafigyelni a saját határainkra, mert ami nem jó érzet nekünk, az biztosan nem lesz jó érzet a másiknak sem – ilyen lehet egy kötelező ölelés, kötelező telefonhívás, kötelező virág vagy ajándék. Ezek arra utalnak, hogy a kapcsolatban nincs elég közelség, intimitás, odafigyelés, empátia, túl sok az elvárás és feltétel. Ha szeretve érezzük magunkat és őszintén tudjuk szeretni a másikat, akkor képesek vagyunk megadni neki azt is, amiről tudjuk, hogy örömet fog okozni neki, még akkor is, ha ez fordítva ránk nem lenne igaz, anélkül, hogy kötelességnek élnénk meg.

A segítő beszélgetésben fel tárjuk azt, hogy a problémás kapcsolataid hol szenvednek hiányt. Tudod, mi a másik fél szeretet nyelve és képes vagy neki ezt megadni? Ismeri ő a te szeretet nyelveded? És te a sajátodat? Képes vagy kérni, amire szükséged van?

 

Forduljon hozzám bizalommal, ha úgy érzi segítségre van szüksége! Minden esetben egyéni egyeztetés történik a klienssel.

Balázs Tünde, Telefon: 36-20-5563803

Szerző: Balázs Tünde terapeuta

Még több: Egyéni terápia

Párterápia