Milyen fejlődési krízis jellemző egy adott életkorra?
Minden krízis növeli az énerőnket. De csak ha megfejlődjük.
Erik H. Erikson, neves amerikai fejlődépszichológus 8 életszakaszt nevezett meg, amelyeken minden egészséges ember áthalad. Erikson szerint a fejlődés nem áll meg felnőttkorban, hanem csecsemőkorunktól kezdve egészen a halálunkig tart. Minden életszakasz egy arra a szakaszra jellemző kihívást tartogat számunkra, amit ha sikeresen megoldunk, elnyerjük jutalmunkat – az énerő növekedését. A következő szakaszba való átlépés nem függ attól, hogy sikeresen megoldottuk-e az előző szakasz kihívását. Ha ez nem sikerült, az adott problémakör újból fel fogja ütni a fejét egy későbbi szakaszban, egészen addig, amíg nem sikerül megoldanunk. A modellt pszichoszociális modellnek is nevezik, mivel az egyes szakaszokban figyelembe veszi a környezeti (szociális) faktorok jelentőségét a kihívások teljesítésében. Minden szakasz egy bizonyos életkorhoz köthető. Ebben az életkorban törvényszerűen fel fog bukkanni a szakaszra jellemző krízis. Az ilyen kríziseket nevezzük normatív, vagy fejlődési krízisnek.
Ha az Erikson által megnevezett szakaszokra tudatosak vagyunk, akkor jobban fel tudjuk ismerni a krízisünk jellegét, azt, hogy minek a megfejlődését kívánja meg tőlünk, valamint felismerhetjük, hogy nem vagyunk a krízisünkkel egyedül. Néha önmagában a krízis ‘legalizálása’, pozitív hatással tud lenni a megoldásra.
Az egyes szakaszok kihívásai – fejlődési krízis
- Bizalom/ bizalmatlanság
A 0-2 éves korra jellemző. A korszak egzisztenciális kérdése a Bízhatok a világban? Ha sikeresen megbirkózunk ennek a kornak a kihívásával a megszerezhető énerő a ‘remény’ lesz. Ebben a korban leginkább szüleink, gondozóink hatnak ránk, akiknek csecsemőként teljesen ki voltunk szolgáltatva. Ha a szülő nem képes megadni a csecsemőnek a biztonság érzetét, akkor a csecsemőben bizalmatlanság alakul ki, ami később frusztrációhoz, gyanakváshoz, önbizalom hiányhoz vezet. Ha a gondozása megfelelő, akkor bizalommal fog viszonyulni a világhoz.
- Autonómia/ szégyen, kétely
A 2-4 éves korra jellemző. A korszak fő egzisztenciális kérdése a ‘Rendben van, ha én vagyok?’ Ebben a korszakban a gyermek még mindig a szülei (gondozók) által kialakított biztonságtól függ, de már elindul a világ, a saját akarata és autonómiája felfedezésére. Ha a szülők támogatása megfelelő, a gyermek kialakítja azt az érzetet, hogy képes megoldani a problémáit. Ha viszont a szülők túl korán túl sokat akarnak tőle, kialakul benne a szégyen érzete és a saját probléma megoldó képességében való kételkedés. Ebben a szakaszban elnyerhető énerő az ‘akarat’.
- Kezdeményezés/ bűntudat
A 4-5 éves korra jellemző. Fő egzisztenciális kérdés ebben az időszakban ‘Az rendben van, ha én cselekszem, mozgok, kezdeményezek? A gyermeket elkezdi érdekelni az, hogy a cselekedetének valami célja és eredménye is legyen. Ha a szülők és gondozók támogatják a gyermek kezdeményezéseit és segítik őt a realisztikus választásokban, akkor a gyermek kifejleszti az erre a szakaszra jellemző énerőt a ‘szándékot’. Ha a gyermek kezdeményezését nem támogatják, akkor bűntudatot fog érezni a szándékai és akarata miatt.
- Teljesítmény/ kisebbrendűség
5-12 éves korra jellemző. A korszak fő egzisztenciális kérdése az ‘Értékes vagyok a világnak?’ Ideális esetben az iskola rengeteg elismerést ad a gyermeknek a teljesítményét illetően. Minél több bátorítást kap, annál nagyobb kompetencia érzetet fog kialakítani. Ha a gyermek nem kap elegendő elismerést és bátorítást, kialakul benne a kisebbrendűség érzet.
- Identitás/ szerepkonfúzió
A 13-19 éves korra jellemző. A korszak fő egzisztenciális kérdése a ‘Ki vagyok én, és mi lehet belőlem?’ Ha ezt a korszakot a serdülő sikeresen megfejlődi, az elnyert énerő a ‘hűség’. Ebben a korban a serdülőt elkezdi érdekelni, hogy milyennek látják őt a többiek. Sokat kísérleteznek különböző szerepekkel és viselkedéssel, ezért válnak ebben a korban hajlamosak a szerepkonfúzióra – a sok lehetséges alternatíva miatt nehezen tudják eldönteni, hogyan is illenek ők bele az összképbe. A legtöbb serdülőben végül kialakul egy stabil identitás érzet. Ez a korszak egy fontos fordulópontja annak, hogy valaki azzá válik, amit elvárnak tőle, vagy amit ő szeretne.
- Intimitás/ izoláció
A felnőtkorra jellemző. Az életkorhoz tartozó fő kérdés a ‘Tudok szeretni?’ Ha az előző szakaszban sikerült kialakítani az identitás érzetet, az egyén képessé válik a hosszútávú elköteleződésre másokkal. Amennyiben nem sikerül kialakítani elköteleződött kapcsolatokat, izoláció lesz az eredmény. Ebben a szakaszban elnyerhető énerő a ‘szeretet’.
- Generativitás/ stagnálás
Ez a kérdéskör is a felnőtkorra jellemző. A fő egzisztenciális kérdés az ‘Értékessé tudom tenni az életem?’ A generativitás azt a képességet jelenti, hogy valami olyasmit hozzunk létre, ami a következő generáció szempontjából értékes, tehát fennmarad. Önmagában a gyermek szülése még nem jelenti a korszak kihívásának megfejlődését. A szociálisan értékelt munka és hivatás művelése viszont igen. Ha valaki nem tud vagy nem akar hozzájárulni a társadalom jobbá tételéhez, akkor az életét stagnálónak fogja érezni. Ehhez a szakaszhoz kapcsolódik az életközépi válság.
- Integritát/ kétségbeesés
Ez a kérdéskör az időskorra jellemző. A fő egzisztenciális kérdés a ‘Megfelelően éltem az életem?’ Időskorban kezdjük el felmérni az addig elért eredményeinket, így az utolsó fejlődési feladat a visszatekintés. Ha a visszatekintés során úgy érezzük, hogy produktívak voltunk, akkor kifejlődik bennünk az én integritás érzése. Ha elégedetlenek vagyunk az életünkkel akkor pedig kétségbeesünk, ami akár depresszióhoz is vezethet. Ez a szakasz életkortól függetlenül is felléphet, bármikor amikor az egyén úgy érzi, hogy az élete végéhez közeledik (pl. Ha halálos diagnózist állapítanak meg nála) vagy bármilyen mély krízis hatására.
Mindezen folyamatok bármikor megtörténhetnek az élet során ilyen vagy olyan formában, a „fázisok” ismerete annyiban érdekes, hogy az adott életkorban a legjellemzőbbek az abban a korszakban felmerülő kérdések és az azokra való válaszok keresése. Az Eriksoni szakaszok magyarázattal szolgálnak arra is, hogy ha gyerekkorban nem sikerült megszereznünk egy-egy énerőt, akkor miért nehezebbek a későbbi fázisok. A terápiában is kulcsfontosságú lehet a fejlődési krízis fázisok ismerete, mert segítségükkel célzotabban figyelhetünk az adott énerő kifejlesztésére.
Minden esetben egyéni egyeztetés történik a klienssel a problémás terület tekintetében. Forduljon hozzám bizalommal, ha úgy érzi segítségre van szüksége!
Balázs Tünde, Telefon: 36-20-5563803
Szerző: Balázs Tünde terapeuta
Még több: Egyéni terápia
