Témánk

Az énkép alakulása a testvérek tükrében

Az énkép alakulása a testvérek tükrében

énkép

Az énkép alakulása a testvérek tükrében

 

Vajon milyen hatással van életünkre az, hogy hányadik gyerekként születtünk? Mindegyik testvérpozíció, vagy éppen az, hogy egykék vagyunk, magában hordozza a maga előnyeit és kihívásait egyaránt. A testvérek (vagy azok hiánya)  az egyik legfőbb tényező az énkép kialakulásában.

Ebben a cikkben kifejtek néhány további jellegzetességet azokon felül, amelyeket az előző bejegyzés (Testvérpozíciók) tartalmazott. Először tisztázzuk az “elsőszülött” fogalmát. A születési elsőszülött azt jelenti, hogy valaki elsőként született a gyerekek közül. Létezik azonban funkcionális elsőszülöttség is, például amikor valaki az első fiú- vagy az első lánygyermek a családban. A funkcionális egyke az, akinek 6-7 év vagy több korkülönbséggel születik meg a testvére, tehát gyakorlatilag a legintenzívebb fejlődési fázisát egykeként éli meg, de ugyanez igaz akkor is, ha valaki ekkora korkülönbséggel születik meg a testvér mellé, mert akkor a nagyobbik testvér (vagy testvérek) már nagyrészt önállóak, tehát ő majdnem ugyanannyi szülői figyelemben részesül, mintha elsőszülött lenne.

 

A testvér megszületése minden elsőszülött gyerek számára traumatikus, ugyanis megéli a “trónfosztást”. A traumatikus élmény enyhítése érdekében érdemes úgy alakítani a családi életet, hogy ne ebben az időszakban történjen az óvodába vagy bölcsődébe beszoktatás, még akkor sem, ha éppen aktuális lenne, ugyanis túl sok lenne feldolgozni a gyereknek azt, hogy anya már nem csak rá figyel, és még a családi életből is kikerül.  Annak az elkerülése is fontos, hogy a fejében a két eseményt esetleg összekösse – azért kell neki elmennie, mert jött a testvér, anyáék elcserélik őt a testvérre és ehhez hasonlók.

 

A leválás, elszakadás a szülőkről mindig a legkisebb gyerek számára a legnehezebb. Ennek több oka lehet, egyik ezek közül a szülő félelme és szorongása attól, hogy ha elhagyja a házat az utolsó gyermek is, neki megszűnik a szülő pozíciója.Az az érdeke, hogy minél tovább gyerek pozícióban maradjon az utolsó gyermek. Ezért szoktak az utolsó szülött gyerekek gyakran otthon ragadni nagyon hosszú időre és nehéz nekik önállósodni. Ez igaz lehet az egykékre is, akiknél ugyanez a dilemma merül fel.

 

A középső pozícióban lévő gyermek sincs egyszerű helyzetben. A csellengő, otthonról elkóborolt gyerekből nagyon sok éppen ilyen középső gyermek. Nagyszájúk, lázadók, harcbaszállnak a szülői figyelemért, mert nekik jut általában belőle a legkevesebb. Az első szülött ugyanis megkapja az elsőszülöttség jogán és nem kell neki érte harcolni, mert nem kell neki osztozni rajta, a legkisebb gyermek szintén megkapja, mivel ő a legkisebb és ezért kell rá figyelni, a középső gyermek viszont ebből kimarad, aminek mentén egyedül érezheti magát.

 

Az egyke pozíciója az első szülött gyermek és a legkisebb gyermek pozíciójának keveréke. Legalizálja és fenntartja a szülő funkcióját (ugyanúgy, ahogy a legkisebb gyermek), és ezért később alakulhat ki az önállóság érzete. A pszichológiai felnövését is megnehezíti a rejtett szülői elvárás, hogy minél hosszabb ideig maradjon gyerek. A túlzott figyelem feljogosultság érzést ad neki, amit gyakori gyerektársasággal lehet ellensúlyozni és szocializálni őt ezáltal az alkalmazkodásra.

 

Érdekes könyvek a témában:

  • L. Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni – Testvérekről nem csak szülőknek
  • Kevin Leman: Születési sor(s)rend – Személyiségünk születési sorrendünk tükrében
  • Walter Toman: Sibling Position

 

Ami nagyon izgalmas, hogy a testvérpozíciók alakulása nagy hatással van családi, munkahelyi, párkapcsolati konfliktusainkra. Két elsőszülött találkozása egy párkapcsolatban vezethet a “két dudás egy csárdában” dinamika kialakulásához, ezért például egyszerűbb lehet, ha két olyan ember házasodik össze, akik nem ugyanabból a testvérpozícióból jönnek, mert könnyebb lehet közöttük az együttműködés. Az élet viszont nem ennyire tankönyvszerű és nem is ez szerint választunk magunknak párt, ezért a konfliktusok hátterének tudatosítása az önismereti út által nagyon nagy segítségünkre lehet.

 

Az önismereti beszélgetések során elkezdhetünk dolgozni azon, hogy a testvérpozíciód milyen nehézségeket tartogat számodra és ezekből hogyan tudsz erőt kovácsolni. Idővel eléred az egészséges tartományt, s ennek eredményekként a problémák kezelése sokkalta könnyebbé válik Számodra!

 

Forduljon hozzám bizalommal, ha úgy érzi segítségre van szüksége! Minden esetben egyéni egyeztetés történik a klienssel.

Balázs Tünde, Telefon: 36-20-5563803

Szerző: Balázs Tünde terapeuta

Még több: Egyéni terápia