Témánk

Párkapcsolati válság megoldása

Párkapcsolati válság megoldása

párkapcsolati válság megoldása

Párkapcsolati válság megoldása egy szuper könyv segítségével

 

Nem tudjuk pontosan, mióta írnak őseink. A legkorábbi írásos emlékek több mint 8000 évesek, kőbe, agyagtáblába vésték őket elődeink. Kevés anyag maradt fenn az ókor írásos emlékeiből, késő ókori, kétségtelenül egyik legfontosabb emlékünk maga a Biblia, melyben már bőven találunk bölcs és megfogadandó párkapcsolati tanácsokat. A hagyomány úgy tartja, a prédikátorok könyvének szerzője Bölcs Salamon király. Ő így fogalmaz: “Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg?” (Préd. könyve 4,9-12). Ebben a cikkben egy szuper könyvet ajánlok Nektek, melynek segítségével véleményem szerint valóban lehetségessé válhat a párkapcsolati válság megoldása, amennyiben mindkét fél tesz majd érte.

Dr. John Gottman ismert amerikai pszichológus hosszú éveket töltött annak tanulmányozásával, mitől is működik egy jó párkapcsolat és házasság. Körülbelül 20 éves munkája folyamán több száz pár kapcsolatának alakulását követte nyomon. Után követéses munkájának köszönhetően ma már elegendő, ha 15 percig figyeli egy pár kommunikációját, és 90%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy kapcsolatuk tartós és elégedett lesz-e, vagy pedig elválnak egymástól. Munkája során megszerzett tapasztalataiból, megfigyeléseiből leszűrte a lényeget és összefoglalta ebben a könyvben. Mindezt statisztikákkal támasztotta alá. A könyv címe: Min múlik egy házasság? – És mit tehetünk érte?

Gottman könyvében különböző státuszú, élethelyzetű párok történeteivel ismerkedhetünk meg. A párkapcsolat alapját, fontosságát a fenti bibliai idézet jól összefoglalja: A kettő több mint az egy. Ne adjuk fel tehát azt hogy mi már ketten vagyunk. Mindig a könnyebb út egyszerűen kiszállni, kisétálni valamiből. A nehezebb, de értékesebb út az, ha meg kell küzdenünk valamiért. Ne sajnáljuk a fáradtságot arra, hogy elemezve saját kapcsolatunkat megismerjük annak erős és gyenge pontjait, szokásos buktatóit.  Ha már a válságba került a kapcsolatunk, ne dobjuk el egyszerűen, hanem tegyünk a házasságunk / párkapcsolatunk megmentéséért. Ehhez nyújt segítséget Gottman könyve. Segítenek a különböző egyszerű tesztek, gyakorlati feladatok, tippek, technikák, amelyeket Gottman összegyűjtött ebben a könyvben. Végigolvasva a könyvet a teszteket, gyakorlatokat elvégezve sok-sok érdekes és váratlan dolog derül ki számunkra. Akár olyanok is, amiknek eddig az ellenkezőjét hallottuk folyton. A teljesség igénye nélkül például:

  • A párkapcsolati válság, illetve a párkapcsolatban jelen lévő problémák nem feltétlenül fenyegetőek, hisz éppen ezek a problémák adnak lehetőséget a fejlődésre, változásra.
  • Nem mindig azok válnak el, akik sokat vitatkoznak.
  • A párkapcsolati válság megoldásában nem segít a több szex.
  • Az anyagi problémák nem okvetlenül vezetnek párkapcsolati válsághoz, sőt…
  • A férfiak mint tudjuk nem szeretnek vitatkozni, nem mennek bele a vitába. Azonban ezt lehet kezelni és értelmes mederbe terelni a kommunikációt, mely a párkapcsolati válság megoldásának alapja.

Ha hallgatunk Gottmanra, figyelembe vesszük tapasztalatait, alkalmazzuk tanácsait, és mindketten akarjuk és teszünk érte, akkor van esély a párkapcsolati válság megoldására és házasságunk megmentésére. Ha az otthoni párterápia ilyen formában mégsem működik, akkor azonban mindenképpen érdemes szakemberhez fordulnunk. A párterápia során a segítő beszélgetésben fel tárjuk azt, hogy a problémás kapcsolataid hol szenvednek hiányt. A párterápia eszközei segítenek a párkapcsolat jobb megértésében, a tiszta és nyílt kommunikáció megvalósításában, a kapcsolat újraértékelésében és a konfliktus körök megszakításában. A párterapeuta tehát nem csupán a párkapcsolati válság megoldásában segít, hanem segít újjáépíteni, megerősíteni a kapcsolatot.

Forduljon hozzám bizalommal, ha úgy érzi segítségre van szüksége! Minden esetben egyéni egyeztetés történik a klienssel.

Balázs Tünde, Telefon: 36-20-5563803

Szerző: Balázs Tünde terapeuta

Párterápia

 

DR. JOHN M. GOTTMAN a seattle-i George Washington Egyetem pszichológia professzora. Dr. Gottmant az egyik első számú párkapcsolati szakértőként tartják számon, aki 94 százalékos pontossággal képes megjósolni, kik válnak el, illetve kik maradnak házasok. További – ajánlott – könyvei a témában magyar nyelven:

– A jól működő házasság 7 alapelve

– Nőkalauz férfiaknak

– A boldog házasság 7 titka

Nincs hozzászólás

Hozzászólás