Párkapcsolat pszichológia

Párkapcsolat pszichológia

A párterápiával foglalkozó szakirodalom szerint a párkapcsolatok körülbelül hasonló módon fejlődnek az idő előrehaladtával. A párkapcsolati pszichológia a fejlődés útjainak 4-5 különböző szakaszát különbözteti meg. A szakaszok egymást követik, de ha a sorrend borul, vagy egy-egy szakaszban elakadás tapasztalható, az könnyedén párkapcsolati válsághoz vezethet.

Kapcsolat = kapcsolódás másokhoz

Kapcsolódás másokhoz… Születésünktől halálunkig kapcsolódunk, mert az ember társas lény. Egész életünkben egyensúlyozunk a másokhoz való alkalmazkodás és saját egyéniségünk megtartása között. Születésünk pillanatától az első, akivel kapcsolódunk az édesanyánk, szimbiózisban élünk vele, hiszen máshogy nem maradnánk életben. Azután ahogy növekszünk ez a kapcsolat folyamatosan és természetes módon változik. Ez az első kapcsolatunk alapozza meg a későbbi kapcsolatainkat, párkapcsolatainkat is, mivel ugyanazokon a szakaszokon megyünk végig, mint az életünk első éveiben édesanyánkhoz való kötődés kialakulása közben. A párkapcsolat pszichológia a “párkapcsolat lelkével” foglalkozik, a párkapcsolat fejlődési útját térképei fel.

A párkapcsolat pszichológia a párkapcsolat fejlődését az újszülött gyermek fejlődési szakaszaival állítja párhuzamba

Eszerint a párkapcsolatok hasonlóan fejlődnek, mint a kisbabák: a baba először teljes szimbiózisban él az anyával, csakis az anya közelsége az ami számít. Később a baba elkezd kúszni, mászni, járni, ez pedig már az eltávolodás időszaka. Az eltávolodás során azonban gyakran vissza-visszatér az anyához mert a távolság, a felfedezés izgalmas, hívogató ugyanakkor ijesztő is számára. Ez az újraközeledés időszaka. Azután egyre messzebbre merészkedik, de sokszor vissza-vissza tér megerősítésért, egyre messzebbről, egyre ritkábban, végül így válik önállóvá, kialakul saját személyisége, leválik az édesanyáról, immár felnőtt. Az anya és az immár felnőtt gyermek kapcsolata átalakul. Kialakul egy egyenrangú kapcsolat köztük, mely szabad együttműködésen alapul. Anya és gyermeke szeretik, segítik és támogatják egymást, de már nem függenek egymástól. Ugyanez a négy szakasz figyelhető meg a párkapcsolatok fejlődésében is.

A párkapcsolat pszichológia a párkapcsolatok alábbi szakaszait különbözteti meg:

1. Szimbiózis vagy összefonódás szakasza

Vagyis a szerelem: A vágy, hogy kötődni, tudjunk a másikhoz olyan erősen, mintha csak egyek lennénk. Ilyenkor legszívesebben életünk minden percét a másikkal töltenénk, s ha mégis külön vagyunk, gondolataink akkor is csak a másiknál járnak, lélekben akkor is együtt vagyunk, ha fizikailag egymástól távol. A legintimebb, legintenzívebb kapcsolat ez, ami két ember között elképzelhető. Állandóan egymásra gondolunk, s amikor tehetjük együtt vagyunk.

2. szakasz: Differenciálódás és eltávolodás szakasza

Más néven ezt a szakaszt hívjuk „összecsiszolódásnak”. A párkapcsolat ezen szakaszában válnak gyakoribbá a konfliktusok, viták. A második fázis a párkapcsolat fejlődésében egyfajta eltávolodás, mint amikor a kisgyerek elkezd kúszni, mászni, vagy járni. Amikor ráébredünk, hogy nem feltétlen ugyanazt akarjuk, vagy nem éppen ugyanakkor. (példa lehet erre, amikor a nő már házasságra gyerekre vágyik, de a férfi még nem). Egyre inkább feltűnnek azok a  hibák, amik eddig észrevehetetlenek voltak. Úgy éljük meg ezt, hogy párunk nem képes elfogadni minket olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Egyre több külön programot szervezünk. Tipikusan felismerhetjük ilyenkor a rossz kapcsolat vagy rossz házasság jeleit (keveset beszélgetünk, állandóan veszekszünk, inkább külön töltjük szabadidőnket, félrelépünk, stb.) A párkapcsolatokban is eljön ez az időszak, és nem minden párkapcsolat éli túl ezt a fázist, pedig ez is éppen úgy természetes szakasza a párkapcsolatunknak, mint az első vagy a további szakaszok. Ez a kapcsolati szakasz a legveszélyesebb párkapcsolati szempontból. Aki itt nem adja fel, az viszont a következő szakaszba juthat.

3. szakasz: Újraközeledés szakasza

A harmadik lépésben, az ismételt közeledés fázisában újra vissza tudunk találni a párunkhoz. Mint ahogy a gyermek elkezd kúszni, mászni, és az eltávolodás során sokszor visszatér az anyához megerősítésért, ez az újraközeledés időszaka. Ezt a szakaszt sok egyezkedés jellemzi, hiszen a kapcsolat felé való újbóli odafordulás nem jelenti a környezet, és az egyéni igényeink leépülését, ezeket be kell építeni a kapcsolat működésébe. Ebben a szakaszban felismerjük, hogy attól, hogy más elképzeléseink vannak, még “működhetünk” együtt mint egy pár, s a kapcsolat újra harmonizálódik. Ekkor lépünk át a negyedik fázisba.