Témánk

Egyéni terápia vélemények

Egyéni terápia vélemények

egyéni terápia vélemények

Egyéni terápia vélemények – Személyes tapasztalatok arról, hogyan, miben segített az egyéni terápia?

Fontos számunkra mások tapasztalata, mert mint mondják okos ember más kárán tanul: Mit mondanak azok, akik már próbálták? Álljon itt tehát most két vélemény amit az elmúlt időszakban kaptam. Egyéni terápia vélemények:

Egyéni terápia vélemények 1:

“Tündéhez családállításra érkeztem, egyéni terápia lett belőle, amit egy cseppet se bánok. Minden alkalommal szeretetteljes, feltétel nélküli elfogadással vesz körül, nyugodt erejével pedig az első pillanattól meggyőzött, hogy jó helyen járok és tudja, mit csinál. Hétről hétre befelé fordít, hogy onnan lassan megtaláljam az utam kifelé.”

Egyéni terápia vélemények 2:

Bevallhatom itt, most, csak Neked, hogy ezt megkönnyeztem. Olyan szépen megfogalmazta az érzéseit az egyéni terápiáról…

“Ma reggel szárítottam a hajam, és néztem az ősz hajszálaimat, és arra
gondoltam, milyen jó is, hogy vannak ősz hajszálaim. Mert ez azt
jelenti, hogy mennyi minden megéltem már. Örömeket, fájdalmakat,
nehézségeket, sikereket. Hogy nem vagyok már egy hebrencs tini.
Aztán vezettem a munkahelyem felé, és kifejezetten felnőttnek éreztem
magam. Kerestem a hisztis tinédzsert magamban, de helyette egy nyugodt,
kiegyensúlyozott nőt találtam.

És én mindezt neked köszönhetem, Tünde!

Úgy érzem, hogy egy olyan kislány voltam, aki bezárva élt a szobájába, és minden rajzát, játékát, mindent, amit eltört, ami elszakadt, begyömöszölte az ágy alá, hogy ne lássa senki. Aztán egyszer csak jött valaki, Te, aki leült velem szőnyegre ès azt mondta:

Nézzük már meg, mi van az ágy alatt? Mert engem érdekel. Hátha meg tudjuk javítani.

És akkor előkerült a szakadt ágyakaró, a maszatos rajz, a leszakadt szemű mackó. És lassan-lassan együtt rendet raktak. És még mindig mennyi minden van még mindig az ágy alatt! De mostanra lett ágytakaró, rajta maci ül, képek a falon. És mostanra ha rajzolok valamit, ki merek menni a szobából, és azt mondom: Nézd, mit rajzoltam? Nem baj, ha neked nem tetszik, de én csináltam.

Köszönöm, hogy velem vagy ezen az úton! 🙏 Nagyon hálás vagyok érted!”

Minden esetben egyéni egyeztetés történik a klienssel a problémás terület tekintetében. Forduljon hozzám bizalommal, ha úgy érzi segítségre van szüksége, illetve egyéni terápiát szeretne.

Balázs Tünde, Telefon: 36-20-5563803

Még több: egyéni terápia

Szerző: Balázs Tünde terapeuta

terapeuta